"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Gandhi

2016. május 31., kedd

A helyi gazdaság innovatív fejlesztési lehetőségeit kutatták a Corvinus diákjai Wekerlén

„Jó volt a körülöttünk zajló dolgokat fiatal emberek szemüvegén keresztül látni..”  Debreceni Zsuzsi, a Wekerlei Bolhapiac szervezője
A Corvinus Egyetem Társadalmi Vállalkozás mester kurzusán résztvevő diákok május 24-én mutatták be kutató munkájuk eredményeit a Wekerlei Társaskör Egyesületben. Harminc diák három hónapon keresztül kérdőívezett és interjúkat készített Wekerlén. Vizsgálatuk fókuszában három téma állt: a Volt Ady Mozi lehetséges jövőbeni funkciói és működési modellje, a Zoltán utcai sportpálya közösségi használatra szánt tere mellett lakók viszonya a térrel és a Gutenberg utcai kispiac termelői és fogyasztói igényei. A prezentációkat a wekerlei civilek, intézményvezetők és önkormányzati képviselők barátságos, támogató és ünnepélyes hangulatban hallgtahatták végig.
A diákok minden területről tudtak új meglátásokkal szolgálni: az Ady Mozi „újraélesztése” kétségtelenül sok Wekerlén élő ember szívügye, több mint 400-an válaszoltak az online kérdőívre. A diákok kutatása megmutatta, hogy a városban máshol működő innovatív közösségi tereknél nagy jelentősége van a közös értékekre és valódi igényekre alapuló, motivált önkéntes munkának illetve a jó kapcsolat ápolásának a környékben élő lakókkal. Felmérésük megerősítette, hogy több kulturális lehetőségre van igény Wekerlén és hogy az idősebb generáció örülne továbbképzési lehetőségeknek. Utóbbi a Volt Ady Mozi Baráti Kör korábbi elképzelési között nem szerepelt, így szerencsés módon a kutatás egy új perspektivát is hozott a volt mozi használatával kapcsolatban. A jelenlevők közül a Deák Ferenc Gimnázium képviselője, a fiatalok véleményének további szondázását is sürgette és ez ügyben közreműködését ajánlotta fel.
A Gutenberg utcai piac kapcsán elsősorban a csütörtök esti termelői piacra fókuszálva vizsgálták a diákok a termelők és fogyasztók szokásait és meglátásait. Az eredmények szerint, a kispiaci vevőkör egy kevésbé ár-érzékeny, többnyire tudatos vásárlói réteg, akik elkötelezettek a Kispiac iránt és akik informális találkozó helyként is használják a csütörtöki piacot. Mind a termelők, mind a vásárlók több funkciót is szívesen látnának a piacon. Többségüknél igényként merült fel a meleg étel és ital árusítás lehetősége. Minden érintett számára fontos a termelők és a kereskedők egyértelműbb elkülönítése. Lehetséges megoldásként merült fel egy két sávos termelői rész kijelölése, és ennek betartása, betartatása. A kutatásban résztvevő diákok szerint - a Wekerlei Kispiac Barátai nagy örömére - az utóbbit a piacfelügyelő is támogatná.  Szélesebb és állandó kommunikációt javasoltak a kutatók, mivel a vásárló kör bővítése szükséges lenne, hogy a termelői kör is stabilizálódjon. Kispiaci események szervezésén, az agóra jelleg tovább fejlesztésen már gondolkoznak a civilek.
A diákok a Zoltán utcai sportpálya közösségi használatra szánt 2700 nm területe mellet élő családok véleményének megismerésére is figyelmet fordítottak. 61 érintett lakóval készítettek személyes interjút. A lehetséges szemetelés és a zaj illetve az utcában parkolás merültek fel, mint megoldandó nehézségek az új tér nyitásával kapcsolatosan. A kutatók úgy látták, a lakók békés közömbösséggel várják a fejleményeket, előre nem örülnek, de nem is aggodnak különösebben. A felmérés fontos tanulsága , hogy a legtöbb megkérdezett lakó, kifejezetten örült, hogy megkérdezték őket és elmondhatták véleményüket.
Mind a Corvinus diákok, mind a Wekerle közösségi fejlesztéseiben aktív helyi emberek hasznosnak és előremutatónak ítélték az eddigi legnagyobb Corvinus egyetemi kurzusok keretében végzett „terepmunkát”.


Szuper érzés volt olyan feladaton dolgozni, ami valódi közösség igényeire igyekszik választ adni. Teljesen más fajta egyetemi szakmai munka, mint amit fiktív csoport munkák során átélhetünk.” mondta az egyik diák, Szintai-Major Fanni, aki szervezet fejlesztési tanulmányokkal tudta a közös munkát erősíteni. Maximális támogatást kaptunk a munkánkhoz a helyi konzulenseinktől. Úgy gondolom, hogy bár sok extra erőfeszítést igényel a tanárok és a helyi kapcsolattartók részéről is ez a fajta "munka", megéri ehhez hasonló, újszerű formákat kipróbálni az egyetemi oktatásban. Számomra egész más tanulásélményt adott, mint más kurzusok. Nagyon hasznos, hogy a wekerlei kezdeményezésekbe ily módon beleláthatott egy új csoport, akik számára úgy hiszem, inspiráló élmény alulról építkező kezdeményezések működését látni. 

A Wekerle telep fejlesztését célként kitűző „Átalakuló Wekerle” programban együtt dolgozó civilek és intézmények szintén lelkesen várják az ősszel induló folytatást, amikor a következő társadalmi vállalkozás mesterkurzus indul.

2016. május 13., péntek

Megújuló energia Wekerlén


Hogyan kivitelezhető egy műemlékvédettséget élvező lakóövezetben a napelemes technológia? Mit tehet az, aki egy több mint százéves házra szeretne „zöld erőműveket”? Hangos gondolkodás következik a napelemes rendszerekről.

Ahogy Wekerle lakóközössége folyamatosan cserélődik, úgy kerül egyre jobban elő a megújuló energia kérdése. Aki kertvárosi környezetbe vágyik, örül, hogy nincsenek mellette tízemeletesek, örül a sok fának, zöld felületnek, és mivel az évek során egyre olcsóbb lett a napelemes rendszerek telepítése, sokakban felmerül a kérdés, hogy a házak, lakások szigetelése mellett hogyan lehetne még jobban növelni ezek energiahatékonyságát. Mivel a jelenlegi jogszabályok szerint minden fogyasztónak lehetősége van saját rendszer kiépítésére, az Átalakuló Wekerle égisze alatt elkezdtük feltérképezni, mit tehetünk, mire ad engedélyt az önkormányzat, mit támogat a Tervtanács.

ÁlomBudapest - helyi élelmiszer






Hangosan álmodtunk és erről videó is készült! Kinek milyen az ÁlomBudapest? 
Gyerekek játszanak az utcán? Helyi közösségek virágoznak?Almafák 
vannak az óvodakertekben? Vásárolnak, barátkoznak a wekerleiek a kispiacon?
Jó társaságba kerültünk - a  mi álmaink a Budapesti Szatyor Közösséggel együtt 
jelennek meg. 
És aztán folytatás következik; Drezda városba is meghívták  az Átalakuló Wekerle szervezői kört,
hogy beszámoljunk a tapasztalatainkról az "Jól Informált Városok" konferencián. 
A német program főszervezői kíváncsiak a munkánkra, és 
Matolcsi Zsuzsi és Schneider Gabi vállaltak a vonat utat oda-vissza, 
Érdekes lesz tapasztalatot cserélni más Európai úttörőkkel! Erről is lesz beszámoló!

Kispest Info: Élettel töltenék meg az Ady mozit a civilek




"Egyetemisták dolgoznak az évtizedek óta üresen álló egykori Ady Mozi hasznosítási koncepcióján, amellyel a wekerlei civil közösségek munkáját szeretnék segíteni.
Az Ady Mozi Baráti Kör a közösségi hasznosításban hisz, 
de az egykor önkormányzati tulajdonú, 
majd Havas Henrik cége által félkészen felújított épület megvásárlásár 
és a munkák befejezésére közel 300 millió forint kellene, amiben az 
önkormányzatra nem számíthatnak, ehelyett a közösség összefogásában hisznek."

Kispest infón lehet olvasni a teljes cikket.


A kérdőívet még lehet kitölteni - ezen a linken.