"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Gandhi

2015. július 14., kedd

Tájkép vihar után: ideje gondolkodni, tervezni, cselekedni.


 "Tegnap reggel a kerületi civilek, önkéntesek, együttműködve a helyi önkormányzati szövetkezettel, több mint 100 tonna faanyagot gyűjtöttek össze a kispesti utcákon, és elszállították tárolásra, szárításra. Ezt a mennyiséget 2018-ban tűzifaként fogják szétosztani a kerületi rászorulóknak, ezzel is csökkentve a kerület „energiaszegénységét”.

A maradék ágakat, gallyat fölaprították és az önkormányzati épületekben már évek óta működő biomassza kazánokhoz vitték, ahol télen fogják fölhasználni, ezzel az önkormányzat gazdaságosabb és energetikai szempontból felelősségteljesebb működést tud elérni.

 A volt Ady Mozi és az óvodák mellet működő innovatív komposztkazánokhoz is szállítottak aprítékot, amely áztatás után a beépített vízvezetékrendszer segítségével biztosítja a meleg vizet az épületben található vizesblokkoknak; az apríték majd később komposztált formában kikerül a kerületi közösségi és konyhakertekbe.


Emellett a Forrásház szociális programjaiban részt vevő asztalos segítségével az értékes faanyagot külön fogjuk tárolni, mivel a Kispesti szociális-művészeti programban mindig szükség van alapanyagra a már elismert társadalmi vállalkozásban készülő kertibútor-gyártáshoz.

A 2015-ös nagy, pusztító vihar fordulópontnak bizonyult; az azóta átgondolt, ökológiailag és társadalmi szempontból is előnyös Faállomány-kezelési Program az akkor elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégia (ami a „közterületek klímatudatos rekonstrukcióját” tűzte ki célul) egyik első lépése volt.

Kispest, a jó civil-önkormányzati együttműködésnek köszönhetően, a válságokat nem elszenvedi, hanem tudatosan csökkenti, és felkészülten reagál. Mivel egyre gyakrabban fordul elő extrém időjárás, és várhatóan ez csak rosszabbodni fog, az átgondolás és megfelelő gyors átszervezés kihagyhatatlan lépés nem csak Kispesten, de az őt követő más városrészekben is.
                                                                                                                         (Kispesti újság 2015.07.00...)
----
A kertben voltunk, amikor a diófánk kettéhasadt. A napraforgók fekszenek a sárban, a kerítés rádőlt a fiatal szilvafára, de nincs semmi baja, rugalmas még a törzse is. A madárberkenye ágai letörtek, a szomszéd bácsi tyúkóljára estek: a tyúkok jól vannak. A mieink is.
Az utcán a hársfák nehézen bírták a szelet: ágak jobbra, balra, mint minden utcában. A facebookon látom Kati házát, a kidőlt fa, ami a bejárati kapunál volt, most azon fekszik, ott, ahol régen angolt tanítottam, amikor a Shetland Nyelviskolának csak egynéhány tanára volt… rossz látni. Rossz látni az Esze Tamás utcát is, a gyönyörű átívelő lombkoronákat darabokra szaggatva: ezen az utcán biciklizni mindig jó, a fák védtek minket az égető naptól, mindig árnyékos a kánikulában. A hőtérképen is lehet látni, hogy akkor is, amikor Budapest forr, a Wekerle Ady Endre felőli része egy pár fokkal hűvösebb, mint a város legtöbb pontja.
A fáinknak sokat köszönhetünk. A levegőt tisztítják, a páratartalmát szabályozzák, árnyékot adnak; ők a tökéletes klímaberendezések: és szépek is. Mesebeliek. Vannak olyanok, amiknek inkább egy őserdőben lenne a helye...
Mindenkinek nehéz feldolgozni a jelenlegi helyzetet. Tudjuk, nem a fák az okozói a károknak, hanem a szél, láttunk olyan károkat is, amikhez a fáknak nincs semmi köze: a téren található lefújt tetőcserepek, a kidőlt betonoszlopok. És tudjuk, ugye, hogy az egyre gyakrabban előforduló, egyre erőteljesebb extrém időjárásnak a mi kultúránk az okozója, ennek rövid távú látásmódja, ami nem fogad el semmilyen természetes határt.
Én ilyen szelet még nem láttam. Inkább trópusi viharnak éreztem, hasonló képet láttam az ablakomból, mint a televízióban, amikor egy hurrikán lecsap valamilyen messze tengerpartra... felrázó, lenyűgöző.
Most jönnek a kérdések – ki a felelős, kinek kellett volna a fákat gondozni, ki fog mostantól felelősséget vállalni? Ki fog kompenzálni? A biztosítócégek is ugyanarról beszélnek: ahol megállapítható, hogy a közterület felelőse nem megfelelően gondozta a fákat, akkor rájuk fogják hárítani a felelősséget. Ez természetes, ugye? Mindenki szeretne kompenzációt, mindenki károsultnak érzi magát, de senki sem szeretne felelősséget vállalni.
Akkor nézzük; ki a felelős nálunk, Wekerlén, Kispesten? A legegyértelműbb válasz, mondjuk, papíron: a Zöld Iroda munkatársai. Minden évben az érintett munkatárs előkészíti és elfogadtatja a Környezetvédelmi Bizottsággal a tervet a fák gondozásáról. Elsősorban az úgynevezett „ifjításokról”, illetve kivágásokról, és az ilyenkor kötelező pótlásokról. A „terv” elsősorban a látható szükségleteken és a lakossági igényeken alapul.
Szerintem lelkiismeretesen jár el az adott korlátok között; nincs hosszú távú koncepció, nincsenek rá források. A környezetvédelmi bizottság ülésén, ahol „állandó vendégként” képviselem a Wekerle Társaskört, nem tapasztaltam arra különösebb igényt, hogy átgondoltan, fejlesztési koncepciónak megfelelőn legyen elvégezve a feladat. Sem a Kispest jelentős faállománya, sem más dolgok kapcsán.
A közfeladat el van látva.
„Elfogadjuk az előterjesztést?
Persze.
Pipa.
Következő napirendi pont.”
Így pazarolunk el kb. több százezer HUF szakértői és bizottsági tagsági tiszteletdíjat havonta, kb. egy-másfél óra alatt, egyetlen bizottságban. A közömbösség és a hozzá-nem-értés rulez - tisztelet a kivételnek, de megmondom őszintén, nagyon kevés kivétel van. Alátámasztható az állításom? Én úgy vélem, hogy igen; nézzétek meg a jegyzőkönyveket.
Következő lépés? Miután a tervet elfogadják, az önkormányzat egy megbízott cégnek átadja a munkát, mivel az önkormányzat saját cége nem rendelkezik a megfelelő szakértelemmel, eszközökkel. A megbízott cég munkájáról nem szeretnék nyilatkozni, nem állítom, hogy értek a fák gondozásához, de mégis sokszor elgondolkodom, hogy tényleg szabad-e tavasz végén egy fát 'ifjítani", erősen visszavágni? Lehet-e úgy csonkítani, hogy az ágvége vízszintesen áll, és az esővíz rajta ül...? De ezek nagyon specifikus kérdések. A feladat pedig el van látva. A fát kivágják, a hulladékot elszállítják. A cég a számlát behajtja.
Mint tudjuk, a védett fasorok kivételek: ezek a fővároshoz tartoznak, nem a helyi önkormányzathoz. Három éve kérdeztem a Főváros egyik érintett munkatársát, hogy várható-e az Esze tamás fasoron valami karbantartási munka, mivel aggódtam - számomra ez az utca a Wekerle egyik legjelentősebb értéke - esztétikai és környezeti szempontból is. Gyönyörű. A munkatárs megnyugtatott, hogy ettől nem kell tartanom, mert nem várható erre való fedezet ... magyarul nincs rá lóvé. Ha lett volna, nem örültem volna annak a munkának, amit a Gutenberg utcában láttam: a csonkított platánsor szívszorító volt számomra. Soha nem lesz olyan mint volt, de tény, sokkal kevesebb kárt szenvedett a vihárban, mint az Esze Tamás platán sor...
Ha a Zöld Iroda felelősen járt el, és a Fővárosnál nincs erre fedezett, ezért nem tettek semmit, akkor vannak más lehetséges felelősök?
Igen, például az aktív helyi civilek. Végül is, mi veszünk részt a közéleti kérdésekben, próbáljuk azt a látszatott fenntartani, hogy amikor az önkormányzatnál kopogunk valami helyi üggyel, akkor egy szélesebb társadalmi igényt valami láthatatlan módon képviselünk...ennek egyik példája lehet a mostanában elkészült Integrált Városfejlesztési terv, ami társadalmi részvétellel, valamennyire "példamutató" módon készült. Így többen már gondoltak a jövőre, tettek egy kis gesztust. Muszáj, erről van törvény. Ha nincs terv, akkor nincs EU-s pályazati lehetőség. Májusban az önkormányzati testület elfogadta a 2016-20-ra szóló Integrált városfejlesztési tervet (a korábban említett környezetvédelmi bizottság nem kívánta tárgyalni a tartalmát).
Mit takar a terv? Az Átalakuló Wekerle és a WTE nevében 10 helyi ember írt 51 oldalnyi javaslatot, többek között a zöld terekről, a helyi környezetről, a zöld gazdasági 'fordulatról", az állampolgárok részvételéről. A fejlesztő céggel jól tudtunk szót érteni, a javaslataink jó részét beemelték, néha szó szerint, a végső javaslatba.
A fasorokat és zöld területeket érintő részek lent találhatók. Az IVS-fejlesztő az alábbi szavakkal fejezte ki a zöld területek helyzetét és a teendőt:
"Az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási eseményekre (hosszú nyári aszályok, hirtelen lezúduló csapadék, langyos téli időjárás) a zöldfelület, a fák, rosszul reagálnak, a növényzet ellenálló képessége gyenge."
"A [konkrét projektek] megvalósítása mellett egyre időszerűbbé válik a városrész közterületi rendszerének újragondolása és általános, fokozatos megújítása is. A beavatkozások során kiemelten fontos a tervezettség, a szervezettség, az értékközpontúság és a klímatudatosság erősítése." (332 o. Közterületek minőségi fejlesztése)
Magyarul, ideje gondolkodni, tervezni, cselekedni, a társadalmat összehangolni a környezettel. A jelenlegi válságban tapasztalható társadalmi kétségbeesés és felháborodás helyett, lehetne inkább egy kicsi mélyebbre tekinteni. Most már minden iskolás tudja, hogy bizonytalan éghajlati viszonyok várnak ránk, váratlan társadalmi hatásokkal. Ideje, hogy a felnőttek utolérjék a gyerekeiket.

Szerencsére Wekerle „jól áll”. Képesek vagyunk együtt gondolkodni, együtt tervezni, együtt dolgozni. Óriási előnyünk, hogy az itteni környezeti javak a jövőnket szolgálhatják. Az elődeink gondoltak ránk, élhető környezetet, otthont teremtettek nekünk és azzal együtt egy közösségi tudatot, viselkedési módot.
Van min együtt dolgozni, sőt ez már régóta megy is ...de a sok jó program, a sok kreatív munka és a sok önkéntes óra nem elég.

Ha szeretnénk Wekerlét továbbfejleszteni, a jövőbeli nehézségekre megelőző választ kell adni – legyen szó még nagyobb viharban elszenvedett károkról, a fokozódó kánikulában szenvedő öregek gondozásáról, vagy a várható locsolási tilalmakról. Emlékeztek erre a filmre amit 2011-ben vetítettunk? A Hülyeség Korára? Az éghajlati viszonyok számtalan módon fogják definiálni az életünket a jövőben, azert érdemes előre gondolkodni, és valószínűleg a helyi közösségeknek kell ebben a gondolkodásban jelentős, ha nem vezető szerepet vállalniuk.

A mindenkori önkormányzatoknak is van meghatározó szerepe az előre gondolkodásban, a komplexitással küzdő újratervezésben; mi feladatunk ezt tudatni velük, a munkájukat figyelemmel kísérni, a saját szakértelmünket felajánlani, a közösség erejét megmutatni és elérni, hogy a kerületben található tudást, eszközöket és erőforrásokat értelmes módon használják. A felelősségről lehet örökre vitatkozni, de érdekünk elsősorban nekünk fűződik a megoldáshoz: a politikai garnitúrák jönnek-mennek, de a családok, a szomszédok, a közösségek maradnak.

Emlékeztek még a bevezető bekezdésre, hogy milyen szép volt elolvasni? Tudjátok ugye, hogy ez csak egy „ízelítő”, egy elgondolkodtató jövőkép, egy alternatív valóság? Nem így történt 2015 nyarán. De végülis mi döntjük mi lesz legközelebb, hogy vállaljuk-e a saját felelősségunket a közügyekben, vagy örökre csak a saját portáinkon sepregetünk, a viharkárokat rendezgetjük és tovább keressük az "igazi" felelősöket.

Tracey Wheatley, az Átalakuló Wekerle egyik szervezője,
a Védegylet munkatársa.

_____


Az IVSban olvasható fasor, illetve zöld területek érintő paragrafusok:
A közterületek erősen leromlott állapota, az ad hoc beavatkozások okozta értékvesztés, a klímaváltozás és az erősödő wekerlei közösségek által képviselt új értékek, illetve a kialakult rendszer konfliktusai, továbbá a Wekerletelep növekvő  turisztikai népszerűsége egyaránt időszerűvé teszik a közterületi rendszer újragondolását és a beavatkozások tervezettségének szervezettségének, értékközpontúságának és klímatudatosságának erősítését." 
"A városrészben az elmúlt években több park, tér megújult, de a Wekerletelep közterületeinek nagy része igen rossz állapotú. A Wekerletelep közterület-hálózata a műemléki jelentőségű  terület egyik kiemelt jelentőségű értékhordozója. A közterületek azonban erősen lepusztultak, a műemléki jelentőségű  területhez méltatlanok, a korszerű  sokféle használati igényeket nem elégítik ki, a fővárosi-kerületi zöldfelület-hálózatban betöltendő  szerepüket egyre kevésbé képesek ellátni. Az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási eseményekre (hosszú nyári aszályok, hirtelen lezúduló csapadék, langyos téli időjárás) a zöldfelület, a fák, rosszul reagálnak, a növényzet ellenálló képessége gyenge. A területen rendkívül rosszul lehet tájékozódni, a parkolás egyre több zöldfelületet vesz el. Lokális beavatkozások esetenként történnek, de ad hoc módon, gyakran a zöldfelületek kárára és a Telep kulturális örökségi értékeit semmibe véve. Egyre súlyosabb probléma a fasoroknak helyet adó zöldsávok vízutánpótlása. Különösen a védett platánsorokat veszélyezteti (már nyáron ledobják a levelüket) – pl. Esze Tamás u. Corvin körút, Gutenberg körút, Körző  utca, Nagy Lajos körút. Az allergén, gyorsan öregedő  nyárfák cseréje esetleges (időben, elhelyezésben, fajta tekintetében, az újonnan elültetett fák nem előneveltek, így gyakorlatilag soha nem fog összeállni egységes fasor. Kétséges, hogy a csere a helyi rendeletben előírtak szerint történik, illetve, hogy a helyi rendeletben megadott minden fafajta megfelel-e a “nagy lombkorona, szárazságtűrő, hosszú élettartam” kritériumnak. A kereszteződések, teresedések esetében megállapítható, hogy sok az elhanyagolt kikopott zöldfelület, óriásiak a burkolt felületek, melyek eső  idején járhatatlanok. A Határ úti Kiserdő  jelenleg lepusztult, rossz biztonságérzetet ad, nem használt. A biztonságérzet jelentős javulása esetén alkalmas lehetne számos extenzív funkcióra, amelyek lakossági rekreációt szolgálják"
"Egyre súlyosabb probléma a fasoroknak helyet adó zöldsávok vízutánpótlása. Különösen a védett platánsorokat veszélyezteti (már nyáron ledobják a levelüket) – pl. Esze Tamás u. Corvin körút, Gutenberg körút, Körző  utca, Nagy Lajos körút. Az allergén, gyorsan öregedő  nyárfák cseréje esetleges (időben, elhelyezésben, fajta tekintetében, az újonnan elültetett fák nem előneveltek, így gyakorlatilag soha nem fog összeállni egységes fasor. Kétséges, hogy a csere a helyi rendeletben előírtak szerint történik, illetve, hogy a helyi rendeletben megadott minden fafajta megfelel-e a “nagy lombkorona, szárazságtűrő, hosszú élettartam” kritériumnak." (233-4 oldal)
Akciótervből kiemelve: 
"A konkrét projektek megvalósítása mellett egyre időszerűbbé válik a városrész közterületi rendszerének újragondolása és általános, fokozatos megújítása is. A beavatkozások során kiemelten fontos a tervezettség, a szervezettség, az érték-központúság és a klímatudatosság erősítése." (332 o. Közterületek minőségi fejlesztése)
"Kispest zöldterületeinek karbantartásához hozzátartozik a zöldhulladék költséghatékony kezelése, ami lehetőséget és igényt teremt az alábbi projektpontok megvalósítására:  kerületi komposztálási program bővítése,  a biomassza energetikai felhasználása az önkormányzati intézményekben,  szociális tűzifa és brikett program indítása" (347 o. Kispesti Közösségi Komposzt és Zöldhulladék Program megvalósítása)
2.2. Közterületek klímatudatos rekonstrukciója 
Angol nyelven:
http://www.lsuagcenter.com/en/lawn_garden/home_gardening/trees_shrubs/Make+Wise+Tree+Removal+Decisions+before+a+Hurricane.htm


                                                       



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése