"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Gandhi

2013. szeptember 20., péntek

Szinte minden a magyar ÁTALAKULÁSRÓL

A szöveg szó szerinti átvétel a Wikipedia Átalakló oldaláról. Van kérdés?

 "Mi is pontosan az Átalakulás kezdeményezés?

Olyan közösség-centrikus együttműködési folyamat, amelynek segítségével a város, a falu vagy a szomszédok közössége erősebbé és boldogabbá válik.
Több ezer, teljesen különböző helyen működnek már Ausztráliától kezdve, portugál és brazil városokon át, szlovén falusi vagy brit városi közösségeken keresztül, egészen a partvidéktől távol eső kanadai szigetekig. A kezdeményezések közül sokan regisztráltak az Átalakulás Hálózat weboldalon.
Ezek a közösségek már elindították élelemmel, közlekedéssel, energiával, oktatással, lakhatással, hulladék-gazdálkodással vagy művészetekkel kapcsolatos projektjüket, kis helyi válaszokat kínálva ezáltal a globális éghajlatváltozás kihívásaira, a gazdasági nehézségekre és a szűkülő energiaellátásra. Ezek a kisebb léptékű válaszok együttesen már egy sokkal nagyobb egységet képeznek, és útmutatást adnak a kormányoknak, az üzleti szférának, illetve mindannyiunknak.
A karosszékből a dolgok rossz irányba haladásáról panaszkodó attitűd helyett egy konstruktív, a közösség tagjait bevonó, aktívan cselekvő hozzáállás érvényesül bennük. Az emberek azt mesélik, hogy a helyi "átalakulás kezdeményezéseikben" történő részvételüknek köszönhetően boldogabbak, számtalan új barátra tettek szert, és közösségük erősebbnek érzi magát.
A fenti videóban Rob Hopkins, az Átalakulás kézikönyve szerzőjének, az Átalakulás hálózat és az Átalakuló Totnes város kezdeményezés társalapítójának az Átalakulásról szóló rövid bevezetője látható.

Honnan "alakulunk át"?

Úgy tűnik, hogy minden iparral rendelkező ország abban a hitben működik, hogy az energiafogyasztás, a károsanyag-kibocsátás és a környezeti terhelés jelenlegi magas szintje vég nélkül folytatódhat.
A fejlődő országok túlnyomó részt szintén erre az életmódra igyekeznek berendezkedni. Azonban az energiaforrások bármely racionális vizsgálata, a gazdasági egyenlőtlenségek, a csökkenő jólét vagy a több millió embert érintő ökológiai válság és éghajlati káosz mind azt mutatja, hogy ez így már nem mehet tovább sokáig.
Mi azt valljuk, hogy ettől a tarthatatlan életmódtól való eltávolodás legjobb közege a környezetünkben található közösség, a legjobb időpontja pedig a most.

Hová "alakulunk át"?

Akár tetszik, akár nem, a következő egy-két évtizedben egy kevesebb energiát használó jövő felé haladunk, ami alapvető fontosságú az éghajlatváltozás, és elkerülhetetlen a csökkenő energiakészletek (főleg a kőolaj) miatt.
Többféle megoldás is kínálkozik attól függően, hogy a fejünket homokba dugjuk-e vagy inkább elkezdjük építeni a számunkra megfelelő jövőt.
Az Átalakulás kezdeményezés aktív és együttműködő módon hoz létre olyan boldogabb, méltányosabb és erősebb közösségeket, illetve helyeket, amelyek a tagjaikért vannak, és amelyek sokkal alkalmasabbak annak a sokknak a kezelésére, amely a gazdasági- és energiaválságot, illetve az éghajlati káoszt fogja kísérni. Nézzük hogyan is történik mindez...

Ahogy a gyakorlatban mindez kinéz

Egy, az olcsó energiaellátás beszűkülése (olajhozamcsúcs), az éghajlatváltozás és a növekvő gazdasági válság miatt aggódó kis csoportnyi ember találkozásával kezdődik. Ez a csoport felismeri, hogy:
- az éghajlatváltozásra és az olajhozamcsúcsra azonnal reagálni kell.
- A kevesebb energiát felhasználó élet kialakítása elkerülhetetlen. Jobb előre felkészülni, mint megijedni.
- Az ipari társadalom elvesztette az energiahordozók hiányával való megbirkózáshoz szükséges rugalmasságát.
- Együtt kell cselekednünk, most.
- Egy, a Földhöz hasonlatos véges rendszerben megteremteni kívánt végtelen fejlődés lehetetlen.
- Nagy találékonyságról és intelligenciáról tettünk tanúbizonyságot az energiafelhasználás felpörgetésének 150 éve alatt. Semmi akadálya nincs tehát annak, hogy ugyanezeket és további értékes tulajdonságainkat használjuk fel a Naphoz és levegőhöz vezető, gödörből történő kilábalás során.
- Ha elég korán tervezünk és cselekszünk, valamint kihasználjuk a kreativitásban, együttműködésben és a helyi közösségekben rejlő erőt, a mai élethez képest egy sokkal gazdagítóbb és kiteljesedettebb jövőt építhetünk, amely kíméletesebb a Földhöz, miközben jobban is kapcsolódik hozzá.
Ez a kis kezdeményező csoport tanulni kezd az Átalakulás modelljéről, amelyet helyi körülményeihez igazít azért, hogy közösségének tagjai közül egyre több embert vonhasson be a folyamatba. Néhányan tanfolyamokon vesznek részt, mások könyveket vesznek vagy megnézik az "Átalakulásban 1.0" című filmet, sokan pedig ezen a weboldalon fognak információt keresni arról, hogy hogyan működik az Átalakulás vagy hol találnak a közelükben embereket / kezdeményezéseket / projekteket.
Ezután:
- fel kell hívni a figyelmet az olajhozamcsúcsra, az éghajlatváltozásra, valamint a szén-dioxid kibocsájtás csökkentését és a rugalmasság újraépítését célzó méltányos és közösség-centrikus folyamat elindításának szükségességére;
- lépjen kapcsolatba már működő csoportokkal, ideértve a helyi önkormányzatot is;
- tartson olyan rendezvényeket, amelyek elősegítik újabb csoportok alakulását, szem előtt tartva az élet legfontosabb területeit (élelem, energia, közlekedés, egészség, a változás pszichológiája, gazdaság, megélhetés stb.).
Minden ilyen csoport gyakorlati projekteket indít, mint amilyen a közösségi mezőgazdaság, a közösségi közlekedés, a helyi pénz, a magcserebere, az eszközkölcsönző, az energiamegtakarítást elősegítő klub, a városi gyümölcsös, az újratanuló osztály vagy a szigetelő brigád. A munka során más emberek is bevonódnak.
A kezdeményezés során gyűjtött tapasztalatok mentén gyakran kialakul egy közösségi jövőképalkotó folyamat, amely felismeri a szén-dioxid kibocsájtás és a kőolaj-alapú üzemanyag-használat mielőbbi megszüntetésének fontosságát, illetve hogy az arra való várakozás helyett, hogy valaki egy KEVESEK számára jól működő jövőt hozzon létre, elengedhetetlen egy MINDENKI számára élhető jövő kialakítása.
A csoportok megkezdik hivatalos energiafelhasználást csökkentő tervek kialakítását, valamint helyi gazdaságuk újjáépítését, például helyi energiaszolgáltató cégek, szociális vállalkozások és közös élelemtermelő szövetkezetek megalapításával.
Ez a szervezett helyi válasz az olcsó olaj miatt elvesztett rugalmasságunk visszaszerzését, a kulcsfontosságú forrásokhoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek átgondolását, és a közösség szén-dioxid kibocsájtásának drasztikus visszaszorítását célozza.
Ezek a kezdeményezések általában nem kérnek engedélyt munkájuk megkezdéséhez - csak nekiállnak csinálni, miközben megosztják másokkal sikereiket, kudarcaikat, reményeiket és félelmeiket.
Ahonnan indulunk, járatlan út vezet...

Mi a helyzet az önkormányzatokkal, kormányokkal és vállalatokkal?

Amikor a folyamatról beszélve a közösségek által kiváltható hatás erejét hangsúlyozzuk, nem azt állítjuk, hogy a kormányok vagy a vállalatok nem számítanak, hiszen pontosan tudjuk, hogy mennyire fontosak. Azt mondjuk viszont, hogy a legtöbb ember számára saját közössége az a közeg, ahol a leggyorsabb és legerőteljesebb hatást tudja elérni. Úgy sejtjük, hogy amikor a kormányok látják majd, hogy a közösségek mire képesek az átalakulás érdekében, könnyebben hozzák majd meg azokat a döntéseket, amelyek a folyamat támogatásához szükségesek.

Az Átalakulás különböző formái

Az Átalakulás modellje Nagy Brittaniában született meg, majd gyorsan elterjedt a többi angol nyelvet beszélő országban: Ausztráliában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban. Gyakran gondolkoztunk azon, hogy vajon a modell eléggé rugalmas lesz-e majd olyan kultúrák számára, ahol mások a problémák. A Brazíliából nemrégen kapott néhány levélből úgy tűnik, az lesz.
"Brazíliában a klímaváltozás és az olajhozamcsúcs ügye nem annyira hangsúlyos, mint Európában. A többi Brazíliában működő csoportnak olyan témák fontosabbak inkább, mint a mindenki számára biztosítandó oktatás és egészségügyi ellátás, a biodiverzitás védelme és a tradicionális (bennszülött vagy nem) helyi közösségek autonómiájának erősítése." ... és egy másik:
"Csak röviden el szeretnénk mondani, hogy jelenleg Brazíliában is vannak gyümölcsöző Átalakulási folyamatok. Néhány példa: Sao Paolo tartományon belül Granja Vianaban, Vila Marianaban és Brasilandiában; működik továbbá egy erős csoport Joao Pesooaban, egy most induló kezdeményezés Salvadorban és Recifeben, illetve Santa Teresaban és Grajau in Rio Petropolisban. A kis Andrelandia nevű város is elkezdi a folyamatot. Nemrégiben, a nagy földcsuszamlások után, Teresopolis úgy döntött, hogy ezen elvek mentén kezdi meg az újjáépítést. Két hét múlva Vicosaban fogok Átalakulási tréninget tartani, amelyet a Szövetségi Egyetem szervez, és amelyben részt vehet egy teresopolisi csoport.
Az olajhozamcsúcsot a presal [brazil tengeralatti olajmezők] kontextusában vitatjuk meg, és persze Brazíliát is sújtja az éghajlatváltozás." Keményen dolgozunk azért, hogy a világon az Átalakulás modelljében tapasztalatokat szerző különféle csoportok az egész mozgalommal megoszthassák sikereiket, kudarcaikat, erőt és lendületet adva egymásnak.
Eddig a világ több mint 35 országában indultak el. Ez már valami, de még hosszú út áll előttünk.

Derűs nyilatkozat!

Ha esetleg az lenne a benyomása, hogy az Átalakulást olyan emberek csinálják, akiknek mindenre van válaszuk, álljon itt két tény.
Nem tudjuk biztosan, hogy mindez működni fog-e. Az Átalakulás egy széles körű társadalmi tapasztalatszerzés.
Meggyőződésünk azonban, hogy:
- ha a kormányokra várunk, túl kevés dolog fog túl későn történni;
- ha egyesével cselekszünk, az is túl kevés lesz;
- ha viszont közösségként cselekszünk az eredmény éppen elég lehet és éppen időben történhet.
Minden, amiről ezen a weboldalon olvas, a való világban, közösségek által véghezvitt, konkrét munka eredménye. A láthatáron nincsen elefántcsont torony, ahogyan dohos tölgyfaborítású dolgozószobákban professzorok által kidolgozott ellentmondásos, KÖTELEZŐEN alkalmazandó rugalmatlan tervek sincsenek.
Ezt a weboldalt, ahogyan magát az Átalakulás modelljét is, olyan emberek csinálják, akik közösségük elkötelezett tagjaiként, tevékenyen vesznek részt az átalakulásban. Olyan emberek, akik a cselekvéseik során, a cselekvéseikből tanulnak - és állandóan tanulnak. Olyan emberek, akik megértették, hogy nem ülhetnek ölbe tett kézzel arra várva, hogy valaki megcsinálja ezt helyettük. Olyan emberek, mint amilyen Ön is talán..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése